09.12.2016

A több száz nézőt befogadó nagy kultúrházban régóta nem volt színházi előadás. Ezért is volt öröm sok színházrajongó számára, hogy 2016. december 7-én Európa legészakibb magyar színházának társulata látogatott a községünkbe. Carlo Goldoni – Mikó István: Mirandolina, te drága zenés komediáját mutatták be a közönségnek.

Szerencsére nem voltak foghíjas széksorok annak köszönhetően, hogy Zobor vidék több településéről is érkeztek nagyobb csoportok a rendezvényre. S aki itt volt, bizonyára nem bánta meg. Egy kellemes és vidám est emlékével távozhatott az előadásról, s tán annak reményében, hogy a társulatot még láthatjuk Nagykéren. Hiszen a Thália Színház tájoló színházként működik. Évente 160-180 előadásból több mint 100-at Szlovákia magyar lakta vidékein adnak elő. A színházi előadás a Csemadok helyi szervezete jóvoltából valósult meg.

A kassai Thália színház fiatal színházrajongók közakaratából és közadakozásból alakult 1969-ben. Érdekes, hogy a mi kis kultúrházunk is színházat, zenét és művészetet kedvelő nagykériek közakaratából és közadományából épült 1937-ben. Jó lenne mindkét kultúrház falai között több értékes és színvonalas előadást látni, mint a kassai társulaté is volt.


©  Obec Velky Kyr | created by Era Web solutions s.r.o. & Mgr. Daniel Szaraz Webstern s.r.o.